„Az igazságnak nem kell rögtön győznie. Elég, ha látszik.”
(Erdős Virág)
Az „Üres padok” projekt a 2015/2016-os tanévben zajlott iskolánkban. Ám ez az esemény is egy korábbi, sokáig elhallgatott történet folytatása, mint ahogyan általában történeteink nagy része.
1944 májusának végén 7000 izraelita vallású embert deportáltak Kisvárdáról Auschwitz–Birkenauba, akik között ott voltak gimnáziumunk egykori diákjai is. Fiatalok, telve hittel és tudásvággyal, akik aztán a holokauszt áldozataivá váltak. Az ő emlékezetükre írta ki a MAZSIKE ezt a projektet a holokauszt 70. évfordulóján. Az országosan meghirdetett kutatásról egy nyári továbbképzésen hallottam, Szőnyi Andreától, a Zachor Alapítvány vezetőjétől. Sokat meséltem a gimnáziumunkról, és ő hívta fel a figyelmemet erre a lehetőségre. Az említett egyhetes továbbképzés, a „Videóinterjúk oktatása a 21. században” sok lehetőséget hozott az iskolánkba, többek között ezt a projektet is, amelynek szakmai hátterét a Zachor Alapítvány biztosította.
Az elképzelés távlati célja az volt, hogy a holokauszt eseményét közelebb hozzuk a diákokhoz, a konkrét helyi adatok, események megismerése révén kötődés alakuljon ki bennük. Ennek megvalósításához, a projekt közvetlen célkitűzése az alábbi módon fogalmazódott meg: a diákok kutassák fel iskolájuk azon izraelita vallású tanulóinak a névsorát, akik azért nem érettségizhettek le, mert származásuk miatt deportálták őket, és a koncentrációs táborokban életüket vesztették.
Első lépésként iskolánk vezetésével egyeztetve megszerveztem a diákokból álló kutatócsoportot, hogy elkezdjem velük a munkát. Szeptember elején egy osztálytitkári gyűlésen hirdettem meg a lehetőséget, és tizenegy kíváncsi, lelkes és elkötelezett diák csatlakozott hozzám az iskola öt osztályából. Elkötelezettségüket bizonyította, hogy mindannyian végig velem maradtak, nem volt lemorzsolódás.
A közvetlen kutatást előkészítve városunk helytörténésze, Néző István tartott nekünk előadásokat Kisvárda zsidóságáról a Várday István Városi Könyvtárban. Ezt követően tovább mélyítettük ismereteinket a holokausztról az USC Soah Alapítvány által fejlesztett IWitness felületen található digitális tananyagokkal. Az oldalon található magyar nyelvű oktatási anyagot a Zachor Alapítvány munkatársai, valamint a Videóinterjúkkal Oktató Pedagógusok Szakmai Hálózatának (VOPSZH) tagjai fejlesztik. 2015-ben, amikor megismerkedtem velük mindösszesen öt magyar nyelvű tananyag közül választhattunk, aminek a száma jelen beszámoló írása idején 63, és folyamatosan növekszik. Akkor, 2015-ben még újdonságnak számított, hogy digitális eszközöket is használunk a munkánk során, ám az azóta eltelt idő igazolt, hogy jó irányba indultunk.
A kutatáshoz gyakorlatilag minden a rendelkezésünkre állt, hiszen gimnáziumunk irattárában a mai napig sértetlen állapotban megtalálhatók az akkori időszak adatait tartalmazó iskolai értesítők. Mintha csak egy időutazáson vettünk volna részt. Megannyi érdekesség, mára már különösnek ható feljegyzés árnyalta a feltáruló múltat. A harmincas évek közepétől vizsgáltuk a ránk maradt anyagokat, hogy folyamatokat lássunk, ne csak különálló történeteket. Ezt olvashatjuk a kutatás eseményeit rögzítő feljegyzéseinkben:
„Ezeket a füzetecskéket alaposan átolvastuk, tanulmányoztuk őket, így sokat megtudtunk az akkori iskoláról és diákéletről: “Az izraelita tanulók ünnepeiken a tanítás alól, valamint szombati napokon az írás és rajzolás alól felmentést nyertek.””
A vallási türelem, a másik elfogadásának ékes bizonyítékait szemlélhettük ezekben az iratokban, amelyek elsődleges forrásanyagként segítették munkánkat. Megnyugtató és egyben felemelő érzés volt gimnáziumunk ódon falai között rálátni a múltra. A kezdeti rácsodálkozásainkra azonban hamarosan sötét események árnya vetült. Tudtuk, hogy mire vállalkozunk, hiszen a holokauszt fogalmát minden általános iskolát végzett ember ismeri. Ám a forrásokkal való találkozások egészen másképpen hatottak ránk, mint a tankönyvi leckék.
Különösen megrendítő élmény volt, amikor a városi könyvtár helytörténeti részlegében használhattuk a transzportlistáról készített hiteles másolatot adatgyűjtés és egyeztetés céljából. „Borzalmas érzés volt a vaskos papírkötegeket szorongatva kikeresni a neveket, bele sem mertünk gondolni, mi történhetett ezekkel az emberekkel, miután feljegyezték neveiket és adataikat”- írta Révész Brigitta, aki létrehozta a munkafolyamatot rögzítő blogot, ahol többnyire ő naplózta az eseményeket. A fenti reflexiók is az ő tollából származnak, és ezen az oldalon a többi bejegyzést is elolvashatják: http://urespadok.blogspot.com/2015/
A deportált tanulói névsor összeállítása után nemzetközi adatbázisok: a Yad Vasem, és az USHMM – United States Holocaust Memorial Museum, segítségével verifikáltuk a begyűjtött adatokat.
A kész névsort 2016 májusában küldtük el a MAZSIKE szervezőinek, akik időközben kiviteleztették a pályázaton kiválasztott emlékjelet, amelyet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egy akkori hallgatója, Zsiga Renáta álmodott meg. Az emlékjel elsődleges értelmezés szerint a megszakadt évgyűrűket ábrázolja. A külső és a belső kör közötti üresség az elhurcolt és ártatlanul megölt zsidó áldozatok, jelen esetben a gimnázium tanulói után maradt tátongó űrt hivatott kifejezni. Aztán, ahogy tovább gondolkodik az ember, számos értelmezés is eszébe juthat e szokatlan, első tekintetre egy malomkő formájú emlékjelről. Vörösmarty Mihály A vén cigány című versében így ír:
„Mi zokog mint malom a pokolban,
Hulló angyal, tört szív, őrült lélek,
Vert hadak vagy vakmerő remények?”
Majd erre a fájdalomra, a háború ártatlan áldozatainak tragédiájára rímelnek Babits Mihály Húsvét előtt című versének következő sorai:
„(..)sodrában a szörnyü Malomnak,
mely trónokat őröl, nemzeteket,
százados korlátokat
roppantva tör szét, érczabolát,
multak acél hiteit,
s lélekkel a testet, dupla halál
vércafatává
morzsolva a szüz Hold arcába köpi
s egy nemzedéket egy kerék-
forgása lejárat(..)”
A malomkerék metafora viszonylag hosszú utat járt be a magyar irodalomban. Míg Balassinál a szerelmi bánat jelképe, addig a romantikában a gigantikus, elviselhetetlen, józan ésszel felfoghatatlan értelmetlen pusztítás képeként érthetjük. Az első idézet az 1849-es bukásra referál, a második már ezt az értelmezést mélyíti az első világháborúval kapcsolatban, s hívja fel a figyelmünket a pusztítás sokkoló, nemzedékeket traumatizáló hatására. Aztán az évek teltével más jelentések is formálódtak, így a formából adódó ciklikusság gondolata, a visszatérés és az elmúlás misztériuma. Lehet-e bármit is feledni? Eltűnhet-e bármi nyomtalanul a világban? – vetődhet fel bennünk a kérdés, amikor a súlyos körformára tekintünk.
Pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor 2016 októberének első hetében megérkezett az emlékjel. Izgatottan vártuk a küldeményt az iskola hátsó bejáratánál. A becsomagolt emlékjelet a díszterembe vittük, s ott együtt bontottuk ki a diákjaimmal. Szívszorongató érzés volt látni, ahogy formát kapott az a rengeteg idő és munka, amit a kutatással töltöttünk, de nagyobb volt a meghatottság és a részvét, hogy a közvetítésünkkel felcsillanhatott valami a történelmi, a várostörténeti, az iskolatörténeti, s a személyes múltból. Mintha szembe találkoztunk volna egykori önmagunkkal. Érettségi előtt álló, arctalan és névtelen fiatal emberek kapták vissza a nevüket, s vannak jelen azóta is emlékükkel velünk az iskola aulájában.
Ők azok:
Fischer Andor, Fried Zsuzsanna, Kardos János, Klein Iván, Klein László, Leicht Imre, Reisman Ervin, Rosenbaum Gábor, Rostás Zsuzsanna, Róth Gábor, Steiner András, Trattner János.
Az országban elsőként nálunk, a Bessenyei György Gimnáziumban avattak „Üres padok” emlékjelet, 12 izraelita tanuló névsorával 2016. október 14-én. Valamennyi diákommal lázasan készültünk erre az eseményre. Az avatásra kiállításokat szerveztünk. A Rétközi Múzeumból elkértük a Néző István által elkészített, a kisvárdai zsidóság történetét feldolgozó tablókat, valamint fotópályázatot hirdettünk gimnáziumunk diákjainak „Kisvárdai zsidó emlékek diákszemmel” címen. A beküldött pályaművekből 15 képet hívattunk elő, s azokat is kiállítottuk a díszteremben. A meghívók elkészültek, a forgatókönyv összeállt, s elérkezett az avatás napja. Megható volt látni, hogy a díszterem zsúfolásig megtelt diákokkal, tanárokkal, a városi civil szervezetek képviselőivel, a városi és a fővárosi vendégekkel. Iskolai, városi és országos együttműködéssel méltó módon avattuk fel az emlékjelet gimnáziumunk aulájában.
A kutatás folyamatában számos gazdagító programon vettünk részt nemcsak a kutatócsoport tagjaival, de más érdeklődő diákokkal is. Meghívást kaptunk a Yad Vasem „A világ igaza” kitüntetést átadó ünnepségre a Belügyminisztérium Márványtermébe, ahol Ilan Morral, az akkori izraeli nagykövettel találkozhattunk. Kiállításokat látogattunk, valamint a tanév befejeztével Budapestre utaztunk, hogy részt vegyünk egy interaktív kultúrtörténeti sétán a pesti zsidónegyedben.
Ezt a projektet 2016 őszén lezártuk, ám sokkal inkább valami kezdetének bizonyult, hiszen azóta már számos esemény kiindulópontjaként is tekinthetünk erre a vállalkozásra. A Zachor Alapítvánnyal való együttműködésünk azóta is töretlen, évről évre gazdagodik. A szervezet minden esztendőben „A művészet az elmondhatatlan tolmácsa” címmel hirdet országos alkotói pályázatot, minden esztendőben a holokauszt nemzetközi emléknapjához kapcsolódóan, amelyre számos besis diák küldi rajzait, verseit. Ami igazán nagy elismerés, hogy az évenként beküldött 200-300 pályázat közül kiválasztott 20-30 pályamű között mindig van gimnáziumunk diákjának alkotása is, amiből aztán album, interaktív naptár vagy roll-up vándorkiállítás készül.
Majdnem pontosan egy évvel később, 2017. október 15-én tanártovábbképzést szerveztünk gimnáziumunkban a Zachor Alapítvánnyal, amelyen az IWitness digitális oktatási felülettel és az IWalk Kisvárda fejlesztéssel ismertettük meg a környékbeli tanárokat. Az IWalk applikáció azóta elkészült, és debütálásakor utolsó helyszíne a gimnáziumunk aulájában elhelyezett emlékjel volt. Majd 2018-ban a holokauszt nemzetközi emléknapján interaktív kiállítást szerveztünk a már említett roll-upok segítségével, amelyet iskolánk tanulóin kívül más városi intézmények diákjai is meglátogattak.
Az IWalk applikációk folyamatos bővítésében azóta diákjaink is fontos szerepet játszanak. Az alapítvány 2017 óta rendszeresen képez középiskolásokat az ország minden tájáról a Junior Intern programjában, ahol számos tanulónknak lehetősége nyílt megismerkedni a digitális tananyagok segítségével önmaga személyes és történelmi-kulturális gyökereivel.
A legutóbbi alkalom, ami az emlékjelhez kapcsolódott iskolánkban, egy évekig tartó szervezés után valósult meg. 2019 májusában a kisvárdai kötődésű Nógrádi Gergely főkántor vezetésével énekeltek kaddist a megemlékezők a diákáldozatok tiszteletére.
Nehéz szavakkal elmondani, hogy mennyi mindent változtatott meg diákjaimban és bennem a holokauszttal való elmélyült foglalkozás. A sokak által részleteiben is nagyon jól ismert történelmi esemény kilépett a történelemkönyvből, és életünk, gondolkodásunk részévé vált. Hitet és reményt adott ahhoz, hogy emberként, személyiségként nincs olyan mélypont az életünkben, ahonnan ne lehetne felállni; állampolgárként pedig tudatos és felelős társadalmi szerepet betöltve képesek lehetünk, egy igazabb és jobb világ cselekvő szereplőivé válnunk. Az a rengeteg helyszín, épület és ember, amelyet megismertünk, újabb és újabb színnel árnyalták életünket, gondolkodásunkat. Megtanítottak bennünket különböző helyzetekben kommunikálni, kreatívan gondolkodni és nem utolsósorban együttműködni. Mi más lehetne fontosabb a 21. század iskolájában, mint ezekre a készségekre szert tenni?
A pandémia szünetet követelt a megemlékezés eseményeinek folyamatában, de az emlékezet maga nem lankad. A kőbe vésett nevek jelen vannak, túlmutatva önmagukon, s időpontokhoz köthető eseményeken, emlékeztetve mindannyiunkat, hogy „Az igazságnak nem kell rögtön győznie. Elég, ha látszik.”
