Amit mi adni tudunk, az örökre megmarad.
 

Trefort Ágoston-díjas Bíró Gábor igazgató úr

Pedagógusnap alkalmából Rétvári Bence parlamenti és Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár tíz Apáczai Csere János-díjat, tizenöt Németh László-díjat, öt Brunszvik Teréz-díjat, öt Trefort Ágoston-díjat és hat Eötvös József-díjat adott át. Gratulálunk Bíró Gábor igazgató úrnak, aki Trefort Ágoston-díjat vehetett át.

„Csak a múltnak megbecsülésén épül fel a jövendő”
(Széchenyi István)

A 112. éves iskola igazgatója 1981-ben, 42 évvel ezelőtt lépte át a Bessenyei György Gimnázium kapuját. Matematika-számítástechnika szakos tanárként is kiemelkedő eredményeket ért el, OKTV döntős informatikusok, kutató diákok, tudósok kerültek ki a kezei alól.

Felsorolni szinte lehetetlen, vezetőként mi minden fűződik a nevéhez. Iskolájában élettel teli külső és belső tereket, tudatos szakmaisággal megvalósított inspiráló, támogató tanulási környezetet teremtett, mindig fontosnak ítélte a közösséghez való tartozás élményét, a régi és az új harmóniáját, a folyamatos megújulás lehetőségét, az egyéni és szakmai önállóság érzését, a gyümölcsöző partneri kapcsolatok értékét, országos és nemzetközi ismertséget, elismertséget.

„Amit mi adni tudunk, az örökre megmarad!” Iskolája sokatmondó mottója – ami tőle származik –, hitelesen tükrözi Bíró Gábor pedagógusi, vezetői attitűdjét, az iskolai oktató-nevelő munka legfontosabb céljáról alkotott elképzelését. Értékteremtő munkája példaértékű. 30 éve tartó igazgatói tevékenysége során az intézmény nemcsak pedagógiai értelemben, hanem infrastruktúráját tekintve is folyamatosan fejlődik, köszönhetően nyitottságának, igényességének, innovatív szemléletmódjának. Fáradhatatlanul, a pályázatok adta lehetőségeket maximálisan kihasználva, szakmailag átgondolt, alaposan megtervezett, jövőbe mutató tevékenységét az országosan is szinte egyedülálló Atlétikai Centrum a futófolyosóval, a Béres József nevét viselő természettudományos laboratórium, a korszerű számítástechnikai eszközökkel felszerelt szaktantermek, a CNC labor, a Smart School terem, a korszerű kollégium, vagy akár az iskola függőfolyosón lévő Bessenyei emlékfal, a közösségi térként is működő büfé, filagória fémjelzi.

Pedagógiája, gyermekközpontú nevelési elvei, tanári hitvallása Kodály Zoltán szavaival jellemezhető leginkább, miszerint „Sokszor egyetlen élmény egész életre megnyitja a fiatal lelkeket. Ezt az élményt nem lehet a véletlenre bízni: ezt megszerezni az iskola kötelessége.” Ebben a szellemben támogatja és várja el a gyermekek mindenek felett álló érdekét szolgáló pedagógiai módszerek alkalmazását, az élményközpontú tanítás, a komplex személyiség- és kompetenciafejlesztés gyakorlati alkalmazását a mindennapi munkában.

Irányításával AJTP Program, ECDL, DExam vizsgahely, Akkreditált Kiváló Tehetségpont, Ökoiskola, eTwinning, valamint Vöröskereszt bázisiskolája lett az intézmény és sikeressé vált a Kutató Diákok Mozgalma. Tanítványaik évek óta képviselik Magyarországot az Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciájának angol nyelvű döntőjében (International Conference of Young Scientists). Országosan elismert a Future Talents Program és a Varázsvár Műhely.

Az irányítása alatt megvalósult kiemelkedő minőségfejlesztő tevékenység elismeréseként iskolája megkapta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közoktatási Közalapítvány ’Az Oktatás, Nevelés Eredményességéért’ Díját, valamint az innovatív gondolkodást elősegítő intézményi tehetséggondozásért, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Pro Progressio Alapítványa által alapított Díjat. Intézménye – Szabolcs-Szatmár Bereg vármegyében egyedüliként – egyike azon 38 iskolának, amely az országban Minősített Tehetséggondozó Műhely címmel büszkélkedhet.

Mindezek megvalósíthatóságát, fenntarthatóságát folyamatos szakmai kutató illetve szakértői tevékenységével, országosan elismert előadásaival és publikációival, rendezvényekkel is segíti. Több tanulmánya jelent meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai Műhelyben és a legrangosabb hazai szakmai folyóiratban, az Új Pedagógiai Szemlében. Konferenciaszervezőként érdeme, hogy „tehetségtérképre” került Kisvárda országos rendezvények szervezésével is a Magyar Tehetséggondozó Társaság Országos Konferenciája, a TUDOK Kárpát-medencei döntője, országos AJTP rendezvények által. Tehetségpontként a tehetséggondozó hálózati infrastruktúra kiépítésével, regionális központként, lehetőséget ad a térség intézményeinek is a tudásátadás és fenntartható jó gyakorlatok bemutatására.

Elismert közoktatási szakértő és mesterpedagógus, aki publikációival, elemző munkáival nemcsak a szűkebb környezetében alkotott, hanem országos feladatokat is vállalt. A Géniusz Program oktatójaként általa ’A tehetségfejlesztés lehetőségei a kooperatív tanulásban’ akkreditált képzés az ország számos pontján megvalósult. Ezen tevékenységének elismeréseként, oktatói minőségben felkérést kapott a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézete által akkreditált Tehetségfejlesztés pedagógus szakvizsga programban történő közreműködésre.

A Kisvárdai Tankerületi Központ Szakmai Tanácsadó Testületének tagja, a Klebelsbeg Központ Alapfeladat Munkacsoport tagja (2016), a Köznevelési Kerekasztal Fenntartói Munkacsoport tagja (2016-2017), Kisvárda Város Oktatási, Kulturális, Szabadidő és Sportbizottság elnöke (2010-től), a Dr. Béres József Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Matematika szekciójának vezetője, a Városi Kulturális Egyesület alelnöke.

Munkája során a hátrányos helyzetű tehetséges tanulókat is kiemelten támogatja. Az Arany János Tehetségfejlesztő Program (AJTP) Intézményeinek Egyesülete alelnökeként, valamint az AJTP Szakmai Tanácsadó Testület tagjaként vezető szerepet töltött be a program tartalmi elemeinek korszerű módszerek bevezetésével történő megújításában, melynek során megalkotta a program digitális kultúra tantárgyra vonatkozó speciális kerettantervét.

Az oktatás-nevelés területén kifejtett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként megkapta a Kisvárdai Tankerület Innovatív vezető elismerését, a Magyar Tehetséggondozó Társaság „Tehetségekért” kitüntetését. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés, a megye kulturális életében kifejtett kimagasló tevékenysége és teljesítménye méltánylásaként Kiss Áron-díjban, a köznevelés területén végzett kiemelkedő hatású oktató-nevelő munkája elismeréseként, az Emberi Erőforrások Minisztere, 2013-ban Apáczai Csere János-díjban részesítette.

Bíró Gábor, nyugdíjba vonulása következtében, ebben a tanévben fejezi be tevékeny közreműködését a köznevelésben, hosszan tartó, országos összevetésben is kiemelkedő, nevelői-, oktatói-, vezetői és oktatásszervezői munkájának méltó elismeréseként Magyarország Köztársasági Elnöke Ezüst Érdemkereszt elismerésben, a Belügyminiszter pedig a pedagógusnap alkalmából Trefort Ágoston-díjban részesítette.

Loading