Jelenlegi hely

Négy évfolyamos emelt szintű angol nyelvi képzés

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változatKüldés e-mailbenKüldés e-mailben

A NAT által megfogalmazott céloknak megfelelően alakítottuk ki, próbáljuk vonzóvá és sajátossá tenni gimnáziumunk idegen nyelvi oktatását. Ahhoz, hogy diákjaink hazánk, Európa és a nagyvilág művelt, mobilis, többnyelvű polgárai lehessenek, használható és továbbfejleszthető idegen nyelvi tudással kell rendelkezniük, mely személyiségfejlődésüket is előnyösen befolyásolja. Az iskolánkba érkező diákok megválaszthatják a tanulandó nyelvet, biztosítjuk a belépők nyelvoktatással kapcsolatos igényeit, folyamatosságot kínálunk.

Az emelt szintű 4 évfolyamos osztályainkban tanuló diákok a kezdeti A2 szintről az elvárásoknak megfelelően eljutnak a B2 szintre, ám a gyakorlat azt mutatja, hogy megfelelő hozzáállás és motiváció esetén a C1 szint elérése is megvalósítható. Évről évre növekszik azon diákjaink száma, akik közép és felsőfokú nyelvvizsgával lépnek be a felsőoktatásba.

A jó érettségi eredmény és nyelvvizsga megszerzését több módon segítjük iskolánkban. Az idegen nyelveket csoportbontásban tanítjuk, lehetőséget teremtve a kommunikatív nyelvi kompetenciák kialakítására és fejlesztésére. Csoportjaink nyelvi szintjének meghatározására szintfelmérés alapján kerül sor. Iskolánk pályázatának köszönhetően hamarosan egy nyelvi laborral is gazdagodhatunk. Tanáraink jók képzett szakemberek, akik korszerű módszertani eszközöket használnak. 2002 óta rendelkezik iskolánk amerikai anyanyelvi lektorral, aki az autentikus nyelvhasználat gyakorlásával segíti a diákokat, és a nyelvvizsgára való felkészítésben is aktív szerepet vállal. A nyelvvizsga megszerzésére is biztosítunk lehetőséget. Iskolánkban, a megszokott, ismert környezetben vizsgázhatnak diákjaink, hiszen gimnáziumunk 2012 óta  DExam felkészítő és nyelvvizsgahely.

Kiemelt területe munkánknak a tehetséggondozás. Tanulóink rendszeresen megmérettetnek az OKTV versenyeken, a városi Rotary versenyen, a Mentors digitális nyelvi versenyen. Diákjaink évek óta eredményes résztvevői az angol nyelvi drámafesztiváloknak és az országos angol nyelvű szónokversenynek. Az üzleti angol nyelv iránt érdeklődők számára lehetőséget kínálunk az angol nyelvi írásbeli és szóbeli vizsga után arra, hogy ingyenesen részt vehessenek egy üzleti nyelvvizsgával záró kurzuson. A képzések helyszíne és tematikája változatos, a GE Opening Doors programja 2004 óta színesíti iskolánk képzését. A digitális világban örömüket lelő diákok tehetséggondozását támogatja a Mentors program, amely iskolai vagy akár otthoni tanulást is lehetővé tesz.

Az iskolában megszerzett tudás gyakorlására is számos lehetőséget kínálunk a Tempus Közalapítvány által nyújtott pályázati lehetőségeket használva. Tartalmas és izgalmas projektekben vehettek részt diákjaink és tanáraink az USA, Egyesült Királyság, Hollandia, Franciaország, Németország, Ausztria, Spanyolország, Olaszország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Litvánia, Észtország, Finnország, Svédország, Románia, Görögország és Törökország iskoláiba eljutva.

Az előadói tehetség megmutatására szolgál gimnáziumunkban az évek óta, hagyományosan a téli szünet előtt megrendezett Christmas Party, ahol az angol és más idegen nyelvű csoportok mutathatják meg egyéni és közös produkcióikat egy remek hangulatú iskolai eseményen.

Kategóriák: 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer