vipgayporn.org filesmonsterclub.net
Amit mi adni tudunk, az örökre megmarad.
 

Öveges Labor – a felfedezés öröme

Mindenünket, amink van – beleértve magát az életet is – a tudománynak, a kutatásnak köszönhetjük. Ha egyszerre mindent elvesztenénk, amit a kutatás adott nekünk, a civilizáció összeroppanna, és ott állnánk ismét meztelenül, barlangok után kutatva.”
(Szent-Györgyi Albert)

Iskolánk, a fennállása óta eltelt 110 év alatt mindig is nagy hangsúlyt fektetett a reál tárgyak oktatására. Sokáig reálgimnáziumként működött, valamint a hosszú évtizedek során mindvégig kiváló és kiemelkedő tanáregyéniségek oktatták a természettudományos tárgyakat. A kiválóság jó tárgyi adottságokkal párosult, így az egyes tárgyak oktatása magas színvonalon folyhatott. Az ezredfordulót követően az oktatási hangsúlyok átrendeződtek, megváltozott a tehetséggondozás, az érettségi és a versenyeztetés rendszere is. Olyan eszközök váltak szükségessé, amelyek a korábbi infrastruktúrában nem álltak rendelkezésre. Emiatt is jelentett nagy lehetőséget 2012-ben egy természettudományos laboratórium felújítását célzó pályázat („A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a közoktatásban”). Az Öveges Program keretében megvalósult, dr. Béres József Laboratórium megépítése 2014 márciusára fejeződött be. Ősszel a diákok is birtokukba vehettek a legmodernebb elvárásoknak megfelelő technikával felszerelt új létesítményt, ahol biológia, fizika, földrajz és kémia tantárgyak oktatását szolgáló eszközök és berendezések kaptak elsősorban helyet.

A pályázat feltételeinek megfelelően a szakmai munkába nemcsak iskolánk, hanem 12 általános iskola is bekapcsolódott. Az 5 kisvárdai általános iskola mellett 7 környékbeli iskolának volt lehetősége a laborban zajló foglalkozásokon részt venni. 

A következő iskolákkal álltunk kapcsolatban:

  • Ajaki Általános Művelődési Központ és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
  • Kossuth Lajos Általános Iskola és Óvoda, Fényeslitke
  • Kisvárdai Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium,
  • Somogyi Rezső Általános Iskola, Kisvárda
  • Szent György Görög Katolikus Óvoda és Általános Iskola, Kisvárda
  • Teichmann Vilmos Általános Iskola, Kisvárda
  • Vári Emil Társulási Általános iskola, Kisvárda
  • Kossuth Lajos Általános Iskola és Óvoda Petőfi Sándor Tagiskolája, Komoró
  • Dr. Kozma Pál Általános Iskola és Életfa Óvoda Gyulaháza
  • Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Bölcsőde, Pap
  • Közös Fenntartású Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészetoktatás és Könyvtár Tornyospálca
  • Nyírtassi Tas Vezér Általános Iskola
  • Váci Mihály Általános Iskola, Óvoda, Nyírkarász

 

A 12 általános iskolának 30-30 órát tartottunk, iskolánként 10-10 biológia és kémia, 5-5 fizika és földrajz órán vehettek részt a tanulók. Az együttműködő intézményekkel történt sorozatos egyeztetések után kialakítottuk a labor órarendjét, beosztását az általános iskolások számára is. 

Új szemlélet, újfajta tanítás és új tapasztalatok jellemezték ezt és a következő időszakot is. A gyakorlatorientált képzés alapjaként kollégáinknak lehetősége nyílt munkafüzetek és tanári segédletek írására. Így elmondhatjuk, hogy olyan tanulói segédleteket használunk, amelyeket mi magunk dolgoztunk ki. Emellett több mint 300 kísérleti videót is készítettünk, amelyek a legnagyobb videómegosztó internetes portálon ma is népszerűek. Laborunk felszereltsége és vegyszer-ellátottsága nagyon jó, munkánkat laboráns segíti. Rendelkezünk többek között spektrofotométerrel, többféle inkubátorral, gélelektroforetikus eszközökkel, centrifugával, vízfürdővel, többféle mikroszkóppal, számos makettel és így tovább. Nem véletlen, hogy az érettségiken és a Kutató Diákok Mozgalmának versenyein is szépen szerepelnek tanulóink. A tanulói versenyekre való felkészülések során a kutatási projektek indításában (például savas eső- és üvegházhatás modellezése, csírázási kísérletek) a tanulók tanári felügyelet mellett dolgozhatnak a laboratóriumban. Így olyan tudásra tehetnek szert, amely az érettségit és a felsőoktatási tanulmányaikat is nagyban segítheti. Laboratóriumunk kihasználtsága tehát maximális, igazi közösségi tér, szellemi bázis. A szakmai együttműködések kialakítása érdekében több laborral vettük fel a kapcsolatot, részt vettünk több labor szakmai napján, ahol tapasztalatokat szerezhettünk. Emellett kísérleti bemutatókat, szakmai disszeminációs műhelykonferenciákat szerveztünk, melyek során tapasztalatainkat megosztottuk a térség pedagógusaival. Rendszeres kapcsolatban vagyunk a Dr. Béres József TIT egyesületével, közreműködésükkel természettudományos táborokat szervezünk.

Laborunk ajtaját szélesre tártuk. Itt tartjuk Varázsvár Műhelyünk foglalkozásait, amelyen óvodától egyetemig bárki részt vehet. Természettudományos továbbképzések, tudományos előadások, ismeretterjesztő bemutatók helyszíne is. 

Loading